2010. október 7., csütörtök

Tészta festés



Sok internetes oldalon olvastam már a tésztafestésről. Ki kellet próbálnom.
Érdemes volt, mert nagyon jól néz ki és a gyerekek nagyon élvezik!
Vettem egy fél kilós penne tészta szerűséget  (annál rövidebbek a tészták), majd 5-6 részre osztttam. Vol itthon tescoban vásárolt ételszinező : piros, sárga, kék, zöld.

Fél -fél dl vizbe tettem valamennyi szinezőt, megáztattam benne a tészátkat 1-2 perc alatt, leöntöttem a folyadékot, kicsit papirtölrövel leitattam őket, majd tálcán megszáritottam.
Gyönyörüek lettek a szinek. Csiáltam pár keveréket is, hogy több szin legyen.

Adtam Alexnak spárgát (végére rákötöttem egy tésztát, hogy ne csússzon le a többi), nekiáltt és felfüzött kb 2 métert, nagyon tetszett neki.
Aztán Ritának csináltunk nyakláncot belőle.



De ezen kivül lehet még olyat is játszani vele, hogy képet kirakni belőle (papirra pl házikót), vagy éppenséggel kirakunk  pár szint egymás melé (mint egy sorozat) , megnézi a gyerek, majd szétszedjük és rakja ki ugyanazt a sort.
Vagy kisebbeknek lehet azt, hogy kirunk 3-4 (5-6) db-ból egy szinsort, nem szedjük szét, rakja ki ugyanazt a sort, esetleg nevezze meg hozzá a szineket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése